<$BlogRSDUrl$>
Google

szerda, augusztus 31, 2005

mai napon a (Dagály) strand volt terítéken. 10-kor találkoztam a többiekkel. volna. ha nem tűnik el a törülközőm szőrén-szálán. sehol nem volt, pedig az ágyneműtartóban is megnéztem. talán csak a hűtő és a spejz maradt ki a bújócskából. nagy nehezen előkerítettem anyámét, elvittem azt. elindultunk strandra, a becsapódási pontot majdnem eltévesztettük, de végül odataláltunk. gyorsan be, átöltözés, szinte semmi se érő naptejezés, majd be a vízbe. először élményfürdő. találtunk is vmi érdekesebbnek tűnő csajt, de nem akart velünk beszélgetni. alakra nem volt rossz, csak az arca volt fura. később rájöttünk, h jobb is, h nem beszélt velünk, mert egy lármás, feltűnősködő cigánybrigádhoz tartozott. megnéztük a hullámfürdőt, mármint amit én megtaláltam. közben ettünk debrecenit, meg lángost, bár arra nagyon sokat kellett várni. az volt a legjobb, h a belépőt én fizettem, Hajni megadta, Peti meg nem tudta, ezért ő hívott meg mindenre. közben megjött Norbi is, vele is császkáltunk mindenféle medencébe. igazából semmi kiemelhető csaj nem volt, az átlagosakat is nehéz megtalálni ennyi családos meg vén ember közt. végül beültünk a melegvizes medencébe. úsztam egy kört, h felderítsem, mien csajok vannak. találtam is egy egész jót, először az arca tűnt fel, h egész helyes, később az alakjára is fény derült, h igen jó. megmutogattam a többieknek, Peti meg szokás szerint próbált oltani, h elkérje-e a számát. mondom ja, kérd. na itt kezdődött a móka, mert odamentek hárman, én meg távolabbról figyeltem. vagy fél órát ott szerencsétlenkedtek, erre én is odamentem, mivel már eleget szemeztem a csajjal. még mindig nem történt semmi, de mi a csajról beszéltünk. ő meg közben tőlünk fél méterre volt. próbáltuk kitalálni, h mi a neve, így jó hangosan, meg próbáltuk rávenni Petit, h ismerkedjen vele, de nem hajlott rá. közben a csaj meg röhögött, mert végig róla beszéltünk, megy hülyültünk. aztán egy jó idő után, kb. fél, háromnegyed, de talán egy óra is lehetett, meguntam az összekacsintást, odaültem mellé, mondtam, h "Átjövök ide, itt jobb társaság van." na, erre már a többiek is odajöttek, aztán nehezen, de beszélgettünk vele. kiderült, h az anyjával él Las Vegasban, és a a faterjához szokott hazajönni nyaralni. 15 (majdnem 16) éves kiscsaj, ennek ellenére igen jó alakja van, Sierra a neve, vmi kozmetikai dolgot tanul. szóval egész jól elbeszélgettünk vele, 1-2 dolgot leszámítva igen aranyos. pl. pár eléggé fura dolgot mondott: ő az agresszív pasikat kedveli, meg végig az ien szottyadt véneket mutogatta, h mien gusztustalanok. normál ember nem ezt keresi, hanem a jobbakat, de hát ez van. a másik, h fiatal kora ellenére sok drogot kipróbált, de a fűnél maradt. ez is elég sokkoló volt nekem. meg elég nyíltan beszélt pár keményebb dologtól, amik nagy szavak ilyen kislánytól. az is elég HC, h két pasija van, egy itt, és egy ott. végül eljöttünk, és elköszöntünk tőle. öltözőben próbáltunk egy e-mail címet kicsikarni belőle, de azt mondta, h nincs neki olyanja. végül puszilt minket, és megbeszéltük, h jövőre, veled, ugyanitt. Hajni azt mondta, h elég sokat kamuzott. nem tudom, h mennyi volt igaz, de az életkor simán elhihető, a külföldi tartózkodás is, mert akcentusa volt, és elég nehéz egy átlagembernek odafigyelés nélkül tartani ezt, na meg h bizonyos szavak csak úgy ne tudjon az ember. szóval hihető a története, pláne, h belegondolok pár ismerősöm élettörténetébe, és h mien dolgokat próbált ki hány évesen. szóval aranyos volt, igazán jó alakkal, olyannal, h amikor ruhában volt, akkor is megnyalnám mind a 20 ujjam utána, csak pár dolog furcsa volt nála. és az legviccesebb/furcsább/extrémebb, h velem szemezett leginkább, meg velem beszélt többnyire. végül Norbi hazahozott minket. a hátam leégett, ez volt a nyár utolsó napja, de jó kedvem van. ennek örülök.

This page is powered by Blogger. Isn't yours?

Google
 
Web rocko-.blogspot.com